Skip to main content

Először csak szóban…

…majd volt egy kis kérdezz, felelek is

A hátralevő részben pedig ment a videózás is, amely közben a gyerekek kérdezhettek is Gyuritól, aki készséggel válaszolt nekik

A gyerekek az előadás végén megnéztek egy érdekes videót is, amely Gyuriék horgásztúráját mutatta be részletese, ezekről a tartalmakról DVD-t is kaptak a gyerekek…

Csütörtök reggeli órákban már elég meleg volt, ami előrevetítette, hogy az előző napokhoz képest még melegebb, kánikulai időjárás köszönt a tábor lakóira. A délelőtt folyamán sikerült a csapatoknak átlépniük az 1.000 kg-os összesített fogást, aminek mindenki nagyon örült. A reggeli összesítések alapján az 1. helyen a Kis Csávók Team állt 144,77kg-os összfogással, őket kevéssel lemaradva követte a Ponty Team 140,48kg-os összfogással, a 3. helyen pedig a Carp Hunter Team tanyázott 115,35kg-os összfogással.

A Ponty Team tagjaként, Takács Barnabás fogásával lépték át a táborlakók az 1.000kg-os határt

A keskeny részen horgászó csapatok sorban fogták a halakat, viszont az öbölben horgászó csapatoknál észrevehető volt, hogy egyre kevesebb kapást tudnak kicsikarni, talán azért is történhetett, mert egy-két csapat nem győzte etetni a bójáknál forgolódó halrengeteget, valamint nem voltak eléggé koncentráltak az etetéseik.

Az 5. állásban horgászó Pop Up Team azonban szép fogásokat produkált, a képen Nagy Balázs látható egy 7,6kg-os tövessel…

…valamint csapattársa Markó Bence egy 4,14kg-os…

…majd egy 3,88kg-os potykával

A tábor vezetői ekkor próbáltak segíteni azoknak, akiknek erre szükségük volt. Ezen a napon érkezett meg a sok 10 kg közeli hal után az első 10+ -os ponty, amelyet a 3-as állásban horgászó Kondor Team fogott.

Szekera György tükröse pontosan 10,48kg-ot nyomott, ezzel átvette a legnagyobb hal kifogásáért folyó küzdelemben a vezető poziciót

Délutánra megérkezett Misó „Maestro” is, akinek segítségével bepillantást nyertek a gyerekek a bojlikészítés rejtelmeibe először persze elméletben, aztán pedig a gyakorlatban is.

Minden gyerek kivette a részét a csali készítéséből

Kimérték az összetevőket, keverték…

…kutyulták…

…összegyúrták a masszát…

…kinyomták a hurkákat…

…kigörgették…

…és a végén kifőzték…J!

Nem sok ideje volt a csaliknak a száradásra, mert egy szemfüles gyerkőc rögtön felcsalizta vele a botját és nem egészen 10 perc leforgása alatt már a matracon feküdt egy ponty, ami a frissen készült csalira érkezett! Amint a többiek tudomást szereztek erről, a szárító ládák tartalma hirtelen megfogyatkozott és szinte mindenki a friss csalival horgászott tovább…J! Kijelenthetjük, hogy Misó „Maestro” boszorkánykonyhája ismét remekelt! Szebbnél szebb halakat emeltek ki a gyerekek a vízből, nagyon sok halat fogtak, amelyeket már komoly feladat volt egy helyben tartani, amely rengeteg munkával járt, de kis segítséggel a gyerekek megoldották ezt is…

Csizmadia János (Kifogjuk Team) 5,6kg-os fogása

Hunya Ákos (Kis Csávók Team) 6,02kg-os fogása

Nagy Balázs (Pop Up Team) 7,65kg-os fogása

Kucsó Andor (Nagy Ponty Team) 8,47kg-os fogása

Péntek reggelre szintén sok halat fogtak a csapatok, az öbölben horgászóknak pedig egyre kevesebb kapásuk volt. A reggeli összesítések szerint az 1. helyen a Kis Csávók Team állt 188,48kg-os összfogással, a 2. helyen a Ponty Team állt 184,99kg-os összfogással, a harmadik helyre pedig a Kifogjuk Team jött fel 168,03kg-os összfogással. Nagyon meleg volt, igazi kánikula és szombatra még melegebb idő volt kilátásban, de a gyerekek nagyon kemények voltak és bírták a kiképzést, bár azért a csütörtöki, pénteki napokon sűrűn ellátogattak a fürdőmedencébe is…J! Pénteken délelőtt minden csapat feszülten számolgatta a részeredményeket, ugyanis délutántól már semmiféle információt nem kaphattak a pillanatnyi állásokról, ami persze minden 10 percben változott, ezáltal senki sem tudta közülük egészen a végéig, hogy pontosan hogyan is áll a versenyben. A hét elején jól működő öböl rész egyre gyengébben muzsikált, folyamatosan jöttek föl a keskeny szakasz csapatai. Remek taktikával és sok etetéssel Újabb 10 kg feletti halat zsákmányolt a 3-as helyen horgászó Kondor Team!

Újabb 10+ -os ponty, ezúttal Kasnyik Gergely kezében, pontos súlya 11,23kg volt, amivel megerősítette csapata vezető pozícióját a legnagyobb halért folyó versenyben

A táborvezetők közül Szente Krisztánnak 1 nappal a tábor vége előtt sajnos el kellett utaznia, ezért a helyét Misó vette át, aki a keskeny részen található csapatokat vette kezelésbe. Ezen a napon a rengeteg halfogásnak köszönhetően nem tartottak a táborvezetők semmiféle előadást, inkább a parton az egyik, majd egy pedig a másik csapatnak segítkeztek. A mérlegelő brigád folyamatosan járt-kelt a parton és egyik halat a másik után mérlegelte, volt olyan is, hogy egymás mellett 4-5 gyerek is halat fárasztott egyszerre.

Tranker Balázs (Kifogjuk Team) 6,45kg-os fogása

Takács Barnabás (Ponty Team) 9,08kg-os fogása

Székely János (Hell Team) 4,9kg-os fogása

Szekera Tamás (Kis Csávók Team) 8,3kg-os fogása

A nap vége felé már szinte minden csapaton megmutatkoztak a fáradtság jelei az egész napos horgászat és a sok kapás miatti kevés éjszakai alvás miatt, valamint hozzáadható a sok késő estébe nyúló beszélgetés és nevetgélés is… Elérkeztünk az utólsó éjszakához és szombaton reggel elindult a véghajrá még hozzá nem is akármilyen! A csapatok minden erejüket összeszedve az utolsó pillanatig horgásztak és a dudaszó előtti és utáni percben is halat fárasztottak. Minden elismerésünk az övék, mert ezen a napon már irdatlan kánikulai meleg volt, amit még árnyékban is elég volt elviselni!

12:00-kor a tábor vezetői hangos dudaszóval jelezték a tábor és egyben a verseny végét is. Minden csapat arról beszélgetett, hogy vajon milyen eredményt ért el a versenyben, esetleg hogyan változhatott a péntek délelőtti állás?! Elindult a tábor lebontása, mindenki rendezetten hagyta maga után az elmúlt közel egy hét alatt ideiglenes lakhelyéül szolgáló horgászállását. Megérkeztek a szülők és mindenki nekilátott az „utolsó” tábori ebéd elfogyasztásának, közben a tekintetek a helységben található hosszú asztalon található kupákra és díjakra fókuszáltak!

Mindenki sietve eszeget…

…mert az ebédet követően eredményhirdetés

Az ebéd elfogyott, megkezdődött az eredményhirdetés. A csapatok díjazása a következőképpen alakult.

A 2012-es IHP Bojlisuli díjazása várja a leendő tulajokat

Az első 3 helyezett csapat kupákkal és értékes ajándékokkal, a legnagyobb halat fogó csapat pedig különdíjjal és szintén értékes ajándékkal térhetett haza. A többi csapatot sem engedtük útjára üres kézzel, mivel végén nekik is járt egy-egy ajándékcsomag…J! Mindenképpen ki kell emelni, hogy a támogatók segítsége nélkül ilyen színvonalon nem jöhetett volna részre a rendezvény, akiknek ezúton is köszönjük, hogy hozzáállásukkal ilyen szintre emelték a rendezvényünket, mindenki sokat tett hozzá ahhoz, hogy a végére kijelenthessük azt, hogy minden szempontból kivételes táboron vagyunk túl!

Köszönjük a táborban részt vevő gyerekek nevében Kutyifa Ferenc táborvezetőnek, Seres Gábor táborvezető helyettesnek, Szente Krisztiánnak, Härter Mihálynak, Hudomiet Jánosnak, az SBS Happy Carp Gang-nek, Albert Gyurinak, Id. Csizmadia Jánosnak, Döme Gábornak, Polgár Károlynak, Tari Istvánnak, valamint Szabadi Bálintnak!!!

Elérkezett tehát az eredményhirdetés pillanata, Jankovics István tógazda záróbeszédével kezdődött…

majd Kutyifa Ferenc táborvezető folytatta az eredmények kihirdetésével…

Következzen tehát a végeredmény, amelyet erre a mondatra kattintva tudsz megtekinteni!

A 8. helyezett csapat a Nagy Ponty Team lett, Filkorn László és Kucsó Andor

A 7. helyezett csapat a Pop Up Team lett, Markó Bence és Nagy Balázs

A 6. helyezett csapat a Hell Team lett, Balogh László és Székely János


Az 5. helyezett csapat a Kondor Carp Team lett, Szekera György és Kasnyik Gergely

A 4. helyezett csapat, éppen csak lecsúszva a dobogóról a Kis Csávók Team lett, Hunya Ákos és Szekera Tamás

A 3. helyezett csapat kiélezett küzdelemben a Kifogjuk Team lett, Csizmadia János és Tranker Balázs

A 2. helyezett csapat, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a Ponty Team lett, Csicsó Sándor Richárd és Takács Barnabás

Az 1. helyezett csapat pedig egy eszméletlenül nagy véghajrával és ezzel nagy fordulatot hozott a verseny végére, ők a Carp Hunter Team, Matika Patrik és Saller András

A legnagyobb halat fogó csapat pedig a Kondor Carp Team lett, amelynek mindkét tagja tudott 10kg-feletti fogást produkálni

A 2012-es IHP Bojlisuli teljes csapata

Őszintén reméljük, hogy mindenki jól érezte magát a 6 napon át tartó táborban, a szervezők és táborvezetők sem gondoltak arra, hogy ilyen kiemelkedően jó hangulatban, problémamentesen és igazán komoly horgászélményekkel és eredményekkel gazdagon zajlik majd le a IV. IHP Bojlisuli!

 

Találkozunk 2013-ban, addig is minden horgásznak „görbüljön”!

 

írta: Izsáki Horgász- és Pihenőpark

fotók: Jankovics Zoltán, Kutyifa Ferenc, Seres Gábor, Novák Dániel

X